A Free Software Foundation Europe (FSFE) tagjaiként olyan, különböző kulturális háttérrel rendelkező európaiaknak tekintjük magunkat, akik közös célja a kultúrákon átívelő együttműködés valamint az együttműködés kultúrájának regionális szintről globális szintre fejlesztése.
Nonprofit nem-állami szervezet és hálózat vagyunk, mely maga is része közös célokkal és jövőképpel rendelkező egyének globális hálózatának. Nem képviselünk senkit saját magunkon és munkánkon kívül. Közösen végzett munkánk és a digitális társadalom minden vonatkozásában megvalósuló szabadság iránti elkötelezettség az, ami meghatároz bennünket.
Ahogy a szabad szoftver közössége napról napra jobban gyarapodik, úgy válik egyre fontosabbá a szabad szoftver eredeti eszményének megőrzése. Bizonyos esetekben az általunk képviselt ügyek iránti megnövekedett politikai érdeklődéssel együtt jár, hogy ezeket az ügyeket egyéni érdekek előmozdítására igyekeznek kihasználni – tekintet nélkül a közép- és hosszútávú hatásokra.
Ezért munkánk központi eleme, hogy a szabad szoftver jogi, politikai és társadalmi alapja erős, biztos és egyéni érdekektől mentes maradjon. Ehhez elengedhetetlen a szabad szoftver és az ahhoz kapcsolódó ügyek alapos ismerete, és mindenekelőtt a hosszútávú jövőkép iránti elkötelezettség.
Tisztában vagyunk vele, ez időnként azzal jár, hogy egyes rövid- vagy akár középtávú hátrányokat is el kell fogadnunk azért, hogy elveinkhez hűek maradjunk – még ha mindezt nehéz is megfelelően kommunikálni, sőt alkalmanként népszerűtlennek is bizonyulhat.
Különösen elkötelezettek vagyunk a demokrácia, átláthatóság, sokféleség, összhang, megbízhatóság és céltudatosság elvei iránt.
Tekintettel a jelentős jogi felelősségre, valamint arra, hogy nehézségek közepette is döntésképesek maradjunk, struktúránk igyekszik a fenti elveket a lehető leginkább tükrözni.
Az önkéntes munka és hozzájárulás mindennek az alapja. A részvétel eltérő szinteken lehetséges; az egyén részvételének szintje saját döntésétől függ.
Bárki részéről örömmel fogadjuk, ha alkalomszerűen, rendszeresen vagy állandó jelleggel részt vállal a Free Software Foundation Europe (FSFE) tevékenységéből, és ezeket magáénak is tekinti.
Ha részese kíván lenni a Free Software Foundation Europe-nak, csatlakozhat csoportjainkhoz (akár földrajzi, akár tematikus alapon), és felelősséget vállalhat az FSFE nevében végzett munkáért.
Az országok szerinti csoportokat rendszerint a szövetség adott országért felelős tagjai koordinálják (lásd alább). Az egyéb csoportokat akár az szövetség, akár az adott csoport, akár egy társult szervezet tagjai koordinálhatják (lásd alább).
Ha részese kíván lenni a Free Software Foundation Europe-nak, de nincs erre fordítható ideje, választhatja azt is, hogy támogatással segíti az FSFE-t, vagy támogató tagjává válik.
Ha a szerveződésnek, melynek Ön tagja, célkitűzései a Free Software Foundation Europe-éhoz hasonlóak, és hivatalos együttműködésre szeretne lépni velünk, lehetőség van arra, hogy az FSFE társult szervezete legyen, ezáltal az FSFE-hálózat részévé váljon.
A Free Software Foundation Europe vázát a tagországokban lévő helyi szervezeteivel létrehozott, jogilag is érvényes hivatalos szövetség képezi. A szövetség tagjaitól megkívánjuk a legmagasabb fokú, évek során igazolt elkötelezettséget, és a hosszútávú konszenzus egyéni vélemények fölé helyezése iránt érzett felelősséget.
Az FSFE szövetség alapvetően demokratikus. Az FSFE minden eleme – a szövetség tagjai, a csoportok tagjai, valamint a támogató tagok és a társult szervezetek tagjai – részt vehetnek a döntéshozatali folyamatban.
A szövetség tagjait rendszerint a csoportok tagjai és az adott ország társult szervezetei ajánlják, az ajánlásokat pedig az FSFE szövetség közgyűlése hagyja jóvá.
Noha tevékenységünk alapja az – akár cselekvő munkával, akár támogatás formájában történő – önkéntes hozzájárulás, tudatában vagyunk annak, hogy egyes feladatok nem végezhetőek részidős, csak teljes munkaidős tevékenységként.
A Free Software Foundation Europe hagyományos értelemben vett alkalmazottai csak a végrehajtásban vállalnak szerepet, és nem részesei az általános döntéshozatali folyamatoknak.
Az alkalmazással és fizetéssel kapcsolatos minden döntést végül a szövetség tagjainak közgyűlése hagy jóvá.
E döntések legfőbb kritériuma, hogy mennyiben szükségesek a Free Software Foundation Europe céljainak sikeres megvalósításához. Amennyire lehetséges, minden állásra olyasvalakit igyekszünk felvenni, aki az adott munkát már önkéntes alapon is végezte – akár az FSFE keretein belül, akár azokon kívül – mivel a tudás, elkötelezettség és kezdeményezőkészség fontos erények az FSFE számára.
Ideális esetben arra törekszünk, hogy olyasvalaki számára tegyük lehetővé a teljes munkaidőben való feladatvégzést, akinek az adott feladat már előzőleg is fontos volt annyira, hogy szabad erőforrásai nagy részét erre szentelje.
A Free Software Foundation Europe tagjai a konszenzus hívei. Minden esetben igyekszünk munkánkat az aktív tagok konszenzusának – és időnként kompromisszumainak – alapján végezni.
Szintén hisszük, hogy alkalmanként szükség van a gyors és egyértelmű cselekvésre. Ezért hoztuk létre az FSFE szövetséget és annak végrehajtó bizottságait európai és nemzeti szinten. Ezek olyan háttérstruktúrákat és -eljárásokat biztosítanak, melyeket demokratikusan alakítottak ki és kísérnek figyelemmel.
A fenti megközelítés azt a célt szolgálja, hogy a szervezeti struktúra átlátható, illetve a sokszínűséget és aktív részvételt elősegítő legyen – ugyanakkor mégis a lehető legkisebb és legegyszerűbb.
Ez biztosítja a lehetőséget az FSFE valamennyi részegységének részvételére. A szövetség tagjai, a csoportok tagjai, illetve a társult szervezetek tagjai egyaránt aktív résztvevők lehetnek, ami hozzájárul ahhoz, hogy a Free Software Foundation Europe gyorsan cselekedhessen, ha szükséges, és fenntartsa a stabil hosszútávú szervezeti összhangot.
Ha részt szeretne vállalni a Free Software Foundation Europe munkájából, itt találhat további információt.